Szüreti körkép 2022

Egy új évjárat születése, vagyis a szüret a legizgalmasabb időszak a borászok számára. Három borász partnerünket kértük meg, hogy meséljen az idei évjárat kihívásairól, és arról, hogy milyen borokat várhatunk a 2022-es évből.

Günzer

Günzer Tamás - Villány

„Nagyon meglepő, mert sokkal rosszabb évjáratra számítottam egy ilyen aszályos nyár után. Most, hogy a szüret egy jelentős részén már túl vagyunk, kijelenthetem, hogy a minőség hasonló, mint a tavalyi. A bogyók gyönyörűek, egészségesek, kifogástalanok. Az illatos fajták hozták azt, amit vártunk tőlük. Nagyon örülünk, mert már a teljes rozé mennyiség is a pincében van. Ami nehézség volt, hogy az idei szüret két-három héttel korábbi a szokásosnál, és nagyon sok minden ért egyszerre. Van már olyan rozé alapanyagunk is, ami készen van. Most a Merlot szüret zajlik, és hamarosan követi a két Cabernet is. A mennyiség kevesebb egyedül, kb. 10%-kal, az aszály miatt, de az is főleg a fiatalabb ültetvényeknél jelentkezik. Nem kell aggódni, a pincék idén is tele lesznek.”

Juhász Ádám

Juhász Ádám - Eger

„Egy nehéz év van mögöttünk az aszály és a forróság miatt, az idei új telepítéseket öntözni kellett, hogy túléljék a szárazságot. A fiatalabb ültetvények kevésbé bírták az aszályt, ami egy 15-20%-os terméskiesést jelentett, minőségben viszont ezt kompenzálja a szőlő. Ennek ellenére a korai fajtánál nagyon jó volt a szüreti eredmény, az érettséget és a bogyók létartalmát nézve is. Az ültetvények kifejezetten magas minőséget produkáltak. A rozé szüret már teljesen befejeződött. Szerencsére a kékfrankos ismét jelesre vizsgázott, megőrizte a savait, frissességét, ami a rozé esetében különösen fontos. A kékszőlők esetében jobban látható az aszály, mivel vastagabb a héj, kevesebb a lé, és ez jelentős terméskiesést jelent. A jó hír azonban, hogy emiatt a minőség tekintetében különösen kiemelkedő évjáratra számítunk, és kifejezetten koncentrált vörösborokat várunk. További pozitívum, hogy az aszály miatt a gombás betegségek teljesen elkerülték az ültetvényeket és kisebb erő kellett a növényvédelemre. 2023-ra azért várjuk a csapadékot és télen a nagy havat, hogy feltöltődjenek a talajok.”

 

Eszterbauer

Eszterbauer János - Szekszárd

„Idén a legfőbb probléma a csapadékhiány volt, de Szekszárdon a lösz alatt a szürke agyag és a vörös agyag talaj van, ami jól tartotta a vizet, és ennek köszönhetően a szőlő jól átvészelte a szárazságot. Idén is vitális és egészséges tőkékről szüretelhettünk. Az évet a magas cukortartalom és magas savtartalom jellemzi nálunk, jók a ph-k is. Ez a rozék és könnyebb borok esetében különösen fontos számunkra, a nagy vörösborok esetében pedig ennek köszönhetően jól eltartható, tartalmas sűrűszövésű borok lesznek. A lékinyerés nálunk is kevesebb volt a koncentráltabbak bogyók miatt. Kb. 10-15%-kal kevesebb a vártnál a mennyiség az aszály következményeképp. A rozék már bent vannak a pincében, és a legféltettebb kincs, a kadarka is bent van tökéletesen egészséges és érett állapotban, ami külön öröm a számunkra. Bízunk abban, hogy a szüret elkövetkező időszakában sem lesz nagyobb csapadék. Ha most jönne egy nagyobb eső, amíg a fürtök fönt vannak, az már csak ártana. 2017 óta minden évjárat kiváló, 2017 és 2021 volt kiemelten különleges és ha az időjárás kegyes marad, várhatóan ez is az lesz.”

 

Bemutatkoznak a pincészetek

Bock József

Ismerje meg a Bock Pincét!

A Bock családban a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya több évtizedre, sőt évszázadra nyúlik vissza. Borászatunk és szőlőterületeink Magyarország déli részén, a Villányi borvidéken találhatóak, ahol jelenleg közel 100 hektár saját és még 60 hektár integrált területen gazdálkodunk. Területeink a Villányi borvidék legjobb dűlőiben vannak (Ördögárok, Jammertál, Fekete-hegy, Bocor, Makár, Kopár-dűlő), melyeken főként vörös szőlőfajták teremnek. Boraink a Villányi Borvidék eredetvédelmi rendszerének besorolása alapján classicus, premium és super premium kategóriákban elérhetőek. A Bock Borászat mára már országos és nemzetközi sikertörténet, ezt bizonyítják díjnyertes boraink, elégedett visszatérő vásárlóink.

Bock József, borász

Frittmann János

Ismerje meg a Frittmann Borászatot!

A Frittmann névvel fémjelzett borokat generációk óta családi vállalkozásban, Soltvadkerten készítjük.
Életfilozófiánk a minőség, mely hitvallásnak köszönhetően nyertük el az „Év Bortermelője” és a legnagyobb hazai elismerést jelentő „Év Pincészete” díjat. Minőség iránti elkötelezettségünk azóta is töretlen. A hungarikum szőlők megismertetésében a kezdetektől kiemelt szerepet vállalunk és fontosnak tartjuk, hogy ezekkel a fajtákkal, mint az Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres vagy a Generosa a borkedvelő tudjon találkozni és megszerethesse.

Frittmann János, borász

Vida Péter

Ismerje meg a Vida Borbirtokot!

2011-ben a magyar borvilág Vida Péterre figyelt, hiszen abban az évben nyerte el az Év Bortermelője címet. Utána egy csendesebb időszak következett, ami alatt azonban a család nem pihent. A háttérben fontos döntéseket hoztak, és dűlőiket már ennek szellemében telepítették újra. „Közel három évtizede dolgozunk dűlőinkben és végre minden szőlőterületünkön olyan fajták olyan művelésmódokkal és tőkeszámmal teremnek, amik lehetőséget adnak számunkra, hogy az igazi szekszárdiságot megmutassuk.
Évekkel ezelőtt állítottuk tudatosan is munkánk középpontjába, hogy olyan elegáns és kedves borokat készítsünk, amelyek Szekszárd völgyeinek adottságait a legjobban kifejezik.” – Vida Péter

Vida Péter, borász

Eszterbauer

Ismerje meg az Eszterbauer Borászatot!

Az 1746-os szekszárdi levéltári adatokban már szerepel a szőlőművelő Eszterbauer család, melynek 10. generációja Eszterbauer János, aki feleségével Mónikával, lányaival Ildikóval és Katával, illetve Klein Miklós borász segítségével működteti a tradíción alapuló vállalkozást. Az ősök tiszteletének jeléül a XIX. és XX. század szekszárdi „paraszt-polgári” világának megtestesítőit, a már másvilágra költözött nagyszüleiket és dédszüleiket jelenítik meg borcímkéiken. A szekszárdi adottságoknak megfelelően kínálatuk nagy részét a vörös fajták adják, zászlós boraik a Kadarka, Kékfrankos és a Bikavér. A szekszárdi fajták mellett természetesen Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot szőlőkből készült boraik is eredményesen szerepelnek a piacon és a világversenyeken egyaránt

Eszterbauer János, borász

Nyúlné dr. Pühra Beáta, borász

Ismerje meg a Nyakas Pincészet!

Nyúlné dr. Pühra Beáta borász diplomája megszerzése után 1999-ben került a Nyakas Pincéhez, ahol azon fáradozik, hogy a lehető legszebb tételek kerüljenek palackba. Titka a folyamatos kísérletezés, újítások, s minden irányú fejlesztés, aminek egyetlen kritériuma a minőség. Bestseller tétele az 5 fajtából álló mesteri házasítás, amelyet Aligvárom néven ismerhetett meg a hazai közönség. Bea kézjegye jól felismerhető minden Nyakas boron: harmónia, savegyensúly, intenzív, behízelgő gyümölcsösség és a rendkívül széles aromaskála. Nyúlné dr. Pühra Beáta 2021-ben elnyerte Az Év Bortermelője címet.

Nyúlné dr. Pühra Beáta, borász